2014. november 20., csütörtök

Novemberi kedvencek + Hiánypótló

Sziasztok!:33
Mint tudjátok egy jó ideje nem volt bejegyzés.Miért??Először bevallom lusta voltam csinálni.Aztán amikor nagy nehezen rászántam magamat, akkor a gép egyszer csak meghalt/bedöglött.Nem kapcsolódott be, és én se tudtam miért.Mivel ez a blog Google+ fiókkal elérhető, és a laptopon nem az én fiókom van, ezért nem tudtam laptopról írni se.De szerencsére kiderült mi a gondja, és most is egy kis aprósággal lehet bekapcsolni, mert a monitorral valami gond volt.De!Most egy kis hiánypótlóval jöttem nektek, ami nem más mint a Novemberi kedvencek :33 Akkor lássuk, 2014 November vége fele mi volt a kedvencem.Itt már próbáltam egy kicsit a télre rámenni, hisz nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már November legelején karácsonyi hangulatba voltam :DD Majd Karácsonyhoz közel hozok pár DIY-t :DD De akkor lássuk is a kedvenceket:

Zene:
Én ezt a számot igazán megszerettem(egyik barátnőm mutatta)Szerintem jó fej szám, bár nem az évszakokhoz, se a hónaphoz nem kapcsolódik, de nem is kell ;)
Film:
DIY:
Haj:
Smink:(én még nem sminkelek, de tetszik)
Köröm:
Ruha:(Outfit)
(ui.:Imádom ezeket a "boyfriend" stílusú meleg pulcsikat :3)
És amiről, talán még sok szót is ejtek, az a játék:
Igen...A felejthetetlen Sims..Életem egyik legjobb játéka, amivel már lassan 3-4 éve játszok, de aligha untam rajta valamit.Ezzel a játékkal kapcsoltaban sok oldal foglalkozik(személyes kedvencemet tekintsétek meg:http://sims2-3fashion.ucoz.hu/)a blogon is fogtok bejegyzéseket találni róla.Sőt még saját képeket, amin már dolgozom!Fogok saját tippeket és képeket hozni, illetve ha akartok még valamit akkor írjtátok meg kommentbe :DD Már ma dolgozom az ügyön, lehet hogy ma már feltudok pár dolgot rakni ezzel kapcsolatba ^^ Egyépként személyes kedvenc simsem a sims3, de meg van a 2.-illetve a 4.Nekem mind a három közül a 3 jött be a legjobban, valószínűleg ezzel láthattok majd az oldalon több infót, de ha valaki akarja sims4-sims2-s dolgokat is hozok :D Tippek közül lehet nem lesznek sajtáok, hisz én szinte soha nem játszom ezzel a 2-vel csak a 3-al!De azért remélem pár hasznos dolgot adok majd nektek!További jó, forrócsokis napot kívánok mindenkinek ;)







2014. október 29., szerda

Vásár

Sziasztok!:3
Nem rég voltam a Sárvári vásáron.Kaptam pár dolgot és mindegyikről fogok küldeni egy képet, és írok róla pár szót, amint rájövök, hogy telefonról hogy kell gépre feltölteni képet.Talán 4-5 dolgot kaptam, ne ruhákra számítsatok, mert ilyen helyen nem szeretek ruhát venni, max. keztyű sapka sál stb..egy két dolgot kaptam oda is "fogyasztásra" szóval elmondom hogy mit és hogy milyen volt.Szóval ez a bejegyzés várható holnapra, esetleg későbbre, nem tudom.Addig is jó szünetet, amí van!:3

2014. október 20., hétfő

Csak random :P

Sziasztok!<3
Most csak random írok egy bejegyzést, hisz most nincs sok téma amiről írhatnék :D Nagyon izgulok a holnap miatt!Holnap történelem témazárót írunk, és már most görcsöl a hasam hogy hogy fog sikerülni :c Ma hazajöttem 2 óra körül és ettem, gépeztem majd tanultam.Nem akarok túlozni, de körübelül egy háromnegyed órát tanultam, hisz már tudom nagyjából az anyagot de átnézni átnéztem!Sajnos, rengeteg évszám van benne...minimum 10 évszámot meg kell jegyezni, ha nem több...Miért izgulok ennyire a töri tz. miatt?Mindig is 5-ös voltam belőle, de most szinte csak 4-est kapok, ami nem jó..Szeretném ha ez a témazáró 5-ösre sikerülne és akkor esetleg félévkor 5.ös lehetek.Maj őszi szünet után matekból is írunk(pontosan nem tudom hogy témazárót vagy röpit)Ami jó hír ma kaptam nelvtan,irodalomból 1-1 5-öst szóval örültem!:) Nem tudom, szerintem a szünet előtt nem tudják kijavítani (1 nap) de ha esetleg igen akkor nemsokára beszámolok hogy hányas lett meg milyen volt írni.Addig is drukkoljatok hogy jól sikerüljön!:D Remélem az évszámok háromnegyedét megjegyeztem!:3 Addig is további jó estét, és ne felejtsetek el drukkolni!?

2014. október 18., szombat

15 furcsa kérdés tag

Sziasztok!^-^
Ma egy Tag-gel jöttem nektek, ami remélem tetszik majd, ez a 15 furcsa kérdés tag.Kezdjük is el!˛^.^
#1. Milyen becenéven hív téged a családod?
Hát mivel Én Enikő vagyok, ezért van köztük ennek a "becézése" pl.:Encsőke,Encsi,(régen)törpilla stb..
#2. Milyen furcsa szokásod van?
Valamiért imádok mást titkát megtudni!Nem tudom miért, de ha előttem beszélnek egy olyan dologról amit nem tudok, rögtön meg kell tudnom!
#3. Van valamilyen furcsa fóbiád?
Hát nem mondanám furcsának, hisz ettől a legtöbb lány fél, de nem szeretem a pókokat,a pókszabásuakat és a csúszómászó dolgokat :P
#4. Melyik az a zeneszám, amit titokban szeretsz jó hangosan hallgatni és énekelni?
Imádom <3 *-* Nagyon rég óta, de sajnos nem titokba hallgatom hangosan, így nem kicsit csinálok magamból hülyét xD Epic Fail! Imagine Dragons - Demons
#5. Mi az ami téged nagyon idegesít, de másokat egyáltalán nem?
Nem szeretem a kezem végigsimítani a félfamentes lapokon!De nem azon ami ilyen kis egyszerű..Ami borzasztóan érdes!Utálom a kezem végigsimítani rajta!
#6. Miket csinálsz ha ideges vagy?
Attól függ xD Itthon bevallom török, zúzok (újabb epic fail :P)De a suliba jó kislány módjára magamba mérgelődök.
#7. Az ágy melyik oldalán alszol?
Huh...A jobb és a bal oldalon is szeretek..Talán a legtöbbet jobb, mert van egy paranoiám, hogyha háttal alszok bármi megtörténhet xD
#8. Mi volt az első plüss állatod és hogy hívták?
Igazából nem emlékszem rá.Még arra se hogy milyen állat volt nem hogy arra mi volt a neve xD
#9. Mi az az ital, amit mindig megrendelsz a Starbucksban?
Nem voltam még, de nagyon el szeretnék menni :)
#10. Mi az a szépségápolási dolog, amiről mindig prédikálsz, de sose tartod be?
:P nem sminkelem magam, még korai.
#11. Melyik irányba szoktál állni a zuhanyzóban?
Előre :D
#12. Van valamilyen furcsa testi képességed?
Nincsen :'c
#13. Melyik az a kaja, ami tudod hogy rossz, de akkor is eszed?
Gyros,Pizza,Hamburger és a többi zsíros de finom kaja!:D
#14. Melyik mondat vagy kifejezés az, amit mindig használsz?
De!Hisz ez a monogrammom!:P
#15. Ideje aludni menni. Mit viselsz ilyenkor?
Öhm xD Ez változó..Most éppen egy olyan pizsit hordok amit körübelül 3 éves és nagyon kicsi rám, de kényelmes..Kék és van rajta egy kis ház..
Ez lett volna ez a teg, remélem tetszett!Xoxo:Encsi

DIY Halloweenra

Sziasztok Cseresznyék!
Ma 2 Halloweeni DIY láthattok tőlem, illetve egy süti recepted, amit ha bulit csinálsz akkor tökéletes ;) Lássuk előszőr a sütit!*-* 
Hozzávalók (12 db-hoz):

Horrorsütik halloweenre – tippek, ötletek, receptek20 dkg sütőtök (megsütve, pürésítve)
20 dkg nádcukor
2 tojás
csipet só
1 csomag sütőpor
20 dkg liszt
5 dkg durvára vágott dió
85 ml semleges ízű olaj (napraforgó, repce)
1 tk. őrölt fahéj
3 cm frissen reszelt gyömbér
15 dkg mascarpone
2 ek. porcukor
ételfesték, kakaópor
cukormáz, étcsoki

Összekeverem a sütőtököt a tojással, a cukorral és az olajjal, valamint a reszelt gyömbér kétharmadával, a fahéjjal és a dióval. Hozzákeverem a liszttel elkevert sütőport, majd muffinpapírral kibélelt muffinformába adagolom. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sül.

A gyömbéres krémhez a mascarponét elkeverem a porcukorral és a maradék gyömbérrel. Kisebb adagokra osztom, kakaóval és ételfestékkel színezem.
A további díszítéshez vékonyan megolajozott alufóliára olvasztott csokoládéval és cukormázzal rajzolok figurákat. Nem érdemes túl vékony vonalakat húzni, mert később könnyen törnek. Mivel a figurák száradási ideje a leghosszabb, érdemes már egy nappal korábban elkészíteni őket.

Tipp: a muffinok krémjébe barna keksszel (a csokis Győri Édes tökéletes a célra) sírköveket is lehet állítani, a végeredmény igen bizarr.
Hogyan csinálj egy igazán hangulatos, és kissé ijesztő lámpát Halloweenra?Itt a tipp!Fogj egy befőttes üveget és tekerd be narancssárga papírral!Vágj ki fekete papírból olyan részeket amilyen lámpát akarsz!Ragaszd fel, majd a befőttes üveg szájánál köss egy piros/sárga szagból masnit, majd helyezz be egy mécsest, és kész!
Tipp:Rakj sokat a házba és oltsd le a villanyt!Igazán hangulatos, bár ne látsz sokat xD
1.Fogj egy WC papírt majd tekerd be narancssárgába!Ragassz rá szintén fekete papírból, ilyen kis arcot, majd képzeleted szerint díszitsd!;)
2.Vegyél egy kör alakú dolgot (Tipp:Ha ajándékba adod akkor kis csokigolyót)rakj köré egy fehér papírt, majd a kör végén kösd meg egy kis szalaggal, és rajzolj neki alkoholos filccel arcot!
Jó díszítgetést, és sütést!c:

Őszi outfittek

Sziasztok Cseresznyék!
Ma másodjára!Ahogy ígértem hoztam nektem 3 őszi outfittet, amit bátran viselhettek őszel!Mindegyik igazád divatos, és laza!Mindegyikről mondok pár szót, és remélem tudok nektek az őszi ruhavásárlásba, illetve a ruhák párosításában segíteni!:)
Ez az outfit, azoknak ajánlott akik nem fázósak őszel, illetve ha még elég enyhe az idő egy rövid gatya mindig jól jön, nem csak nyáron ;) Egy magasított derekú rövidgatya jól megy az egyszerűbb, illetve feliratos pólókhoz!Mivel rövid gatyáról beszélünk, nem árt egy harisnyát is alá venni őszel.Lehet egy kicsit játszani a mintákkal ahogy a képen is látod!Nem egyszerű fekete nellonharisnya van a lányod, hanem kissebb mintákkal díszített!Egy sötétebb színű bördzseki jól áll ehez az outfithez.Az én véleményem szerint semmi kép se válasszunk halvány színűt egy ilyen outfithez.Egy bordó körsál/sima sál nagyon kiegészítheti, és ez se legyen nagyon világos, mert a dzsekihez nem megy.A deichmanba illetve a CCC-ben rengetek ilyen kicsit magasított cipőt találunk.A csizmához kis szárú, de például egy converse cipőhöz nem.Bármilyen táska jól áll, de szerintem ez a hosszított fazonú a legjobb.
Ez már egy kicsit hidegebb őszre való!Egy ugyan olyan bordó sál mindig kiegészíti a dolgot.Egy lenge fehéres szörkés blúz/ing nagyon jól mutat!Egy hosszú fekete csőnadrág vagy egy cicanadrág telitalálat!Hasonló cipő mint az előző csak ez világosbarna és talán kicsit magasabb a sarka, de aki nem szereti a nagyon magas sarkúakat, az válassza az előzőt!Lehet nagyobb táska, de ha csak egy kissebb időre megy el, válasszaon a cipőhöz illő kis táskát, mely megint a hosszabb fazonból van.
A harmadik, pedig már-már télbe hajló hideg őszi napokra van, ami fázósabban telik mint a többi.A körsál persze nem maradhat el, de mivel bordó a póló, így más színű sál kell, ne legyen minden egyhangú, hisz az ősz se az!Egy fekete bőr/cső/cicanaci itt is befutó!Az első képhez hasonló cipő-t ajánlott hordani.Ahogy említettem egy lengébb bordó póló 
az őszhöz meg ehhez az outfithez megy!Az első képről a bördzskit itt is felhasználhatod!Táskának szintén a hosszabb fazon került elő(idén ősszel ez nagyon üt ;))

Remélem tetszett ez a kis tipp!Jó hétvégét!:*



Első nap :* 2014.Október 18.

Sziasztok Cseresznyék!
Furcsa lehet pár embernek ez a megnevezés!Cseresznyék??!Ezek lesztek ti, ha sokan lesztek, bár sajnos nem hiszem...Miért ez az oldal neve, és miről szól majd a blog?Ez egyszerű!A cherryblogge=cseresznyeblogger.Miért maradt le az r betű?Sajnos több ok miatt..Semmien blog nevet nem fogadott el csak sajnos ezt, így ez lett a neve, de egy 'r betűt ugye el tudtok nézni?Légyszi, hisz ez életem első blogja!És miről szól ez a kis blog?Külön féle véleményt nyilvánítok, elmondom a napom, vagy valami kis jó dolgot hozok nektek.Például.:Őszre egy jó outfitet vagy valami hasonló tippet, esetleg ételtippet, egy jó Halloweeni bulira!;) Ja és persze a Halloweeni DIY sem maradhat el!c: Ha érdekel ez az egyszerű kis blog, akkor tarts velem!Remélem tetszik majd!Egyenlőre egyedül vezetem, de elképzelhető hogy valaki még társul hozzám!Addig is szép napot nektek.:* Sajnos nekem ma (Szombaton)suli volt :c De nemsokára ősziszünet, addig tartsunk ki!Sziasztok!
~Encsi03
Itt vagytok *-*